Salom, Izrael!

1.nap: Jeruzsálem

Péntek délután landolunk. Ami azért fontos információ, mert a zsidók heti ritmusa szerint a péntek délután és a szombat az „sabat”, azaz a nyugalom napja. Ennek rítusa számos tevékenységet tilt. Többek között nem szabad tüzet gyújtani. Amikor ezt adaptálták modern minendennapjainkra, akkor az autóvezetés is a tiltólistára került, hiszen a motor szikrát gyújt az indításkor és égeti az üzemanyagot. Ezzel kispécizték a buszokat is, így tömegközlekedés nélkül kell eljutnunk a repülőtérről. Ilyenkor jön jól, hogy Izrael két nép állama. Az arab taxisok csúcsforgalmat bonyolítanak. A kölstégkímélőbb megoldás a minibusz-taxi, a sherut. Gyorsan kerül 6 másik utas, és már indulhatunk is.

Jeruzsálemben nagy a jövés-menés péntek este. Fekete ruhás családok sietős léptekkel az óváros felé migrálnak. Mivel nincs autó- vagy buszforgalom, szinte suttogunk.

Nem próbálkozunk térkép segítségével átvágni a labirintuson, inkább csak a zsidók nyomába szegődünk. Így tárul elénk a Siratófal péntek esti látványa és zsongása.

 

A sabat további rendelkezései miatt – Ne főzz! Ne üzletelj! Ne dolgozz! Ne dolgoztass másokat! – minden bolt és étterem zárva van. Az örmény negyedben bízunk, ők nyitva vannak. Az örmény konyha menüje török-görög-izraeli-arab egyveleg.

 

2.nap Jeruzsálemben

Első reggelinkre rögtön megkapjuk a vágyott caciki-humusz-túró plusz nyersuborka-paradicsom-olivabogyó tálat. Pászkával, azaz kovásztalan, gluténmentes lapszerűséggel. Ami aztán „mindennapi kenyerünk” még négy napig, amíg a zsidó húsvét, vagyis a „pészah” tart. A zsidók ugye nem ünnepelhetik Krisztus feltámadását, az ő „húsvéti” sztorijuk, hogy ekkor szabadultak fel a zsidók a rabszolgaságból, kivonultak Egyiptomból, és Mózes átvezette őket a Vörös-tengeren. Ez a pászka volt a zsidó rabszolgák eledele.

Így Izrael a lisztérzékenyek „Mekkája” ebben az időszakban.

 
Első utunk az ultraortodox zsidók negyedébe vezet. Szombat lévén, az autóforgalomtól mentes utcák közepén – 24 fokban – fekete, vastag, steppelt kabátba, szőrmekucsmába öltözött zsidó családok ismétcsak a Siratófalhoz loholnak. Az egy családra jutó átlagos gyerekszám 4-nek tűnik. Konzervatív hitvallásuk nem engedi meg a fogamzásgátlást, a péntek esti szexuális élvezetet viszont előírja.

Megrögzöttségük tiltja a fényképezőgép használatát is szombaton. Az igazán agresszívak a környékre betévedő nem-zsidóktól is megkövetelik ezt: Toporzékolva ordít felénk héberül egy huszonéves. Göndör, lógó pajesza ugrál a  feje körül.

Az ultraortodox zsidók látványa nyomasztó érzést kelt a szemlélőben. Morzsolgatják a derekukról lógó rojtokat, menet közben (imát?) motyognak magukban, előre-hátra dűlöngélnek, forgatnak-csavargatnak dolgokat miközben imádkoznak, és agresszív-felsőbbrendű szemmel néznek.

A normális, hétköznapi zsidók sem csípik őket, mert az ortodoxok nem dolgoznak, nem szolgálnak a katonaságban, ráadásul az állam juttatásokkal pénzeli őket, hogy napjaikat a Tóra tanulmányozásának szentelhessék. Iskoláikban csak hittant tanítanak, nincs matekóra vagy bármiféle természettudomány tárgy.

 

Az óvárosba ma a muszlim negyed kapuján lépünk be. Fejkendős nők vásárolnak arab árusoktól. Az arab főutca egészen a zsidó Siratófalig fut, előtte azonban keresztezi a keresztényeknek fontos Via Dolorosát, amelyen Jézus cipelte fel a keresztet a kálvária hegyére.

Három világvallás egy városban.

 

 

Követve a bibliai történet kronológiáját, először felsétálunk az Olajfák hegyére. A tanítványaival elköltött utolsó vacsora után az itteni Getsemane Kertjében az olajfák alatt fogták el a római katonák Jézust, Júdás árulásával.

A zsidók saját könyve szerint is fontos a hely: Az Itélet Napján, amikor eljön a Messiás, itt fognak feltámadni a halottak először. Jól pozícionálva magukat a feltámadásra, erre a hegyre temetkeznek a zsidók.

Rálátni innen az egész Jeruzsálemre: középpontjában a muszlimok aranykupolájú mecsetével.

 

A Templom-hegy a mecsettel csak akkor látogatható, amikor a muszlimok nem imádkoznak. Az egyik kijáratnál kenyérárusok rakosgatják kupacba a szezámmagos karikákat. A szertartás után megindul a tömeg kifelé a kapun. Az árusok izgalmas, arab kiabálása uralja a teret.

 

Itt kezdődik a keresztút is az első stációval. Már a második néger turistacsoport érkezik. Afrikában sok gyarmatlakót sikerült kereszténységre téríteni. Első lépésként mindenki beszerez egy kis olajfakeresztet, és azzal indulnak neki a zarándokútnak. Nyomukba szegődünk, egészen a katedrálisig, amelyet azon a dombon építettek, ahol Jézust végül keresztre feszítették a rómaiak.

A templomban, meghatott ortodox keresztények oroszul kántálnak miközben sorukat várják, hogy megérinthessék a körbeépített sziklacsúcsot, ahol egykor a kereszt állott. A másik csoportosulás középpontja a lapos szikla, ahol lemosták Jézus testét, miután levették a keresztről. A hívők hozzádörzsölik a kőhöz az ajándéktárgyakat és a magukkal hozott ruhadarabokat, hogy azok közvetítsék majd a szent erőt az otthoniaknak.

Napnyugta után vége a sabat-nak. Kinyitnak az éttermek.

 

3.nap Jeruzsálemben:

Újabb szögből közelítjük meg az óvárost: a városfal tetején megyünk körbe, víztartályok és napelemek erdejében. Köztük egy-egy katolikus kereszt, hétágú menóra, meg muszlim félhold. Aztán átveszi az uralmat az iszlám: A hangszórók által felerősített, imádkozásra hívó, sirámló ének zengi be Jeruzsálemet: „Allah Akbar.” Lenyűgözve állunk a város felett, átitatódunk az arab ének rezgéseivel.

 

Az eredeti zsidó templomból mára már csak egy támaszfal maradt meg: a Siratófal. A nem-zsidók innen tudnak feljutni a zsidó templom helyén álló mecsethez.

 

 

Ebédre spenóttal töltött pékárut veszünk egy arab árustól. Allah tudja, milyen fűszerrel teszik ilyen különlegessé.

 

 

Jézus ugyan még pásztorok között született, de Betlehem ma már várossá nőtt. Muszlim várossá, a jelenlegi Ciszjordánia területén. Keresztény zarándokok járnak csak meglátogatni azt a templomot, amely az egykori jászol helyén épült. De Betlehem nem Ramallah vagy Hebron. Van egy távolsági buszjárat Jeruzsálemből, amellyel bemerészkedhetünk e palesztin területre.

Először „a Fal” tűnik fel. A terrormerényletek visszaszorítása érdekében a zsidók biztonsági kerítéssel vették körül Ciszjordániát. Az arab közvélemény szerint egy szabadtéri börtönt kialakítva. Mobilunkra sms érkezik: A helyi szolgáltató üdvözöl bennünket Palesztínában. Betlehem főutcájának legszembetűnőbb jellegzetessége az aranyékszer-üzletek.

A nők fejkendőt hordanak, de farmerral, sőt magassarkúval is. Az idős férfiak viselik a palesztin „asztalterítőt”.

Az ortodox keresztény templom egy téren van egy hatalmas mecsettel. Érdekes reklámposzter van a téren: „Üdvözlünk Betlehemben. Imádkozz Palesztína szabadságáért.” Visszaúton Jeruzsálem felé megáll a busz a checkpoint-nál. Mi, turisták, fentmaradunk a buszon útlevél-ellenőrzésre. A palesztinoknak szigorúbb az eljárás, nekik le kell szállniuk.

Délutáni teánkhoz a hotelerkélyen 8-féle baklavát szerzünk be az arab cukrásztól. A lényeg, hogy tört pisztácia, méz és szirup kerüljön a leveles tészta közé.

4.nap: Holt-tenger

Izrael híres a környezetkímélő technológiák fejlesztéséről. Bérelt autónk sem sokat árt, olyan kicsi.

TV híradós emlékképeimben pont így élt Izrael: sárga, kopár a táj. Aztán egy checkpoint. A Holt-tenger menti út is palesztin terület, de „átmenetileg” az izraeli katonaság ellenőrzi.

Megállunk a sziklabarlangnál, ahol az elkóborolt kecskéjét kereső pásztorfiú rálelt a tekercsekre.

A tengerpart nem az Európában megszokott, zsúfolt üdülőövezet. Nincs beépítve hotelekkel, és nincsenek kiépített strandok. Már azt is értjük, miért csak a turisták mártóznak meg: Az ásványi sók égetik, az agyagfenékre kiült ásványi kristályok pedig karcolják a bőrt. Megszáradt fürdőruhánk merev, fehér szoborrá formálódik a kocsiban.

Délnek tartunk a Negev-sivatagban. Érdekesek az útmenti táblák: „Figyelem, áthaladó tevék!” meg „Figyelem, az út mindkét oldalán gyakorló lőtér!”

A homokkő-sziklák sárga-narancs-vörös színűek, egészen addig, amíg a széllel járó homokvihar miatt egy szürke porfelhővé válik a táj.

Beduin sátortáborban van a szállásunk. Ez afféle bentlakásos skanzen. De valódi kecskeszőrből szőtték a sátrunkat.

Az igazi, nomád vándorló, kecskepásztor beduinokat mára már városokba telepítették, ahol viszont nincs semmiféle megélhetési forrásuk. Mint amikor a vándorcigányokat próbálja integrálni Európa. Többezer család tákolt sátortáborokban él a városok peremén.

A mi hamis-beduin táborunkban a vacsoránkat egy hatalmas tálcán szolgálják fel. A helyi etikett szerint a szőnyegen ülve falatozunk, közös tálból. Egy iskoláscsoport tábortűz körül énekel. Errefelé nem gitárral, hanem dobbal kísérik a dalokat.

Éjszaka a tevék prüszkölése adja a romantikus háttérzajt.

5.nap: Negev sivatag

Reggelre leülepszik a szélkavarta, szürke porfátyol. Messzire ellátni a napsütötte sivatagban. Ma sem kell müzlit reggeliznünk. Beduin szakács nénink – akinek csak a szeme látszik ki a csadora alól – „palacsintát” süt egy nagy vasfazék felfelé fordított alján. Kecskejoghurt és méz a töltelék.

A Negev nem vándorló homokbuckás sivatag, hanem homokkő-sziklás. Bár nem vulkán, kinézete miatt „kráter” néven emlegetik a Makhtesh Ramon völgyet. Földrajz tanár apukám azt mondaná „eróziós cirkusz” ez a geológiai jelenség. Holdbéli tájhoz meg a Csillagok Háborújának sivatagi bolygójához szokták hasonlítani.

Innentől észak felé autózunk.

Elhaladunk Avdat ókori városa mellett, amely fontos állomás volt a tevekaravánok útvonalán, Petra és a Földközi-tenger között. Ez volt az itt élő, kereskedő, ókori arab törzsek fűszer- és tömjénútja. Míg a rómaiak ki nem terjesztették birodalmukat erre a területre is.

Avdat szolgált díszletül a Jézus Krisztus Szupersztár forgatásához.

Sde Bokert is érintjük, a leghíresebb kibuct. Az 50-es években alapította egy csapat fiatal zsidó a kietlen sivatag közepén, és egy termékeny kis oázist építettek fel. Izrael első miniszterelnökének, David Ben-Gurionnak, az egyik vesszőparipája volt a sivatagban rejlő lehetőségek kiaknázása. Mára ez a kibuc a Ben-Gurion egyetem kihelyezett kampusza, amely a vízgazdálkodás és a napenergia-hasznosítás technikájának fejlesztéséről híres.

Még sikerül naplemente előtt elérni Safedet. A lakók fele ultraortodox zsidó, a másik fele amerikai „hazatelepült”, akik szoba kiadásából élnek, meg galériákat nyitnak vallásos szuvenírokkal. Legfőbb elfoglaltságuk a kabbala miszticizmusának megértése.

Szállásadónk azt javasolja sétáljunk le a zsidótemetőbe, mert a legtöbb turista azért jön, hogy a nagy rabbik sírjai között spirituálisan feltöltődjenek. A házigazda biztos benne, hogy mi is azért jöttünk, mert hallottuk, hogy Madonna – a kabbala leghíresebb követője – egy éjszaka leple alatt helikopterrel szállt le a völgyben, hogy egyedül lehessen a rabbi sírjánál.

Csak néhány falafel büfé van nyitva. Úgy döntünk, felvásároljuk a mai napról megmaradt sajtkészletüket, meg egy üveg bort, és azzal oldjuk meg a vacsora kérdését. De házigazdáinknál szigorú szabályok uralkodnak: „Hozzáérintettétek a sajtot a tányérhoz?! És ha nem kóser az a sajt?! Most mit csináljak ezzel a tányérral?!”

Folyt.köv. (Golán-fennsík, Nazaret, Tel Aviv)